A családfa összeállítása az egyházi és állami anyakönyvek alapján történik. Ezek a keresztelési (születési), házassági és halálozási anyakönyvek.
A római katolikus egyházban az anyakönyvezést 1563-ban tridenti zsinat tette kötelezővé. Magyarországon a fennmaradt anyakönyvek azonban csak későbbi időponttól kezdődnek. A legkorábbiak a soproni evangélikus (1624) és a kőszegi katolikus (1633).
A többi - több ezer - településen valamennyi egyház saját anyakönyvet vezetett, melyek azonban csak a XVIII. század elejétől indulnak, így általában a családfát is eddig lehet visszavezetni.
Az állami anyakönyvezést 1895-ben vezették be, így ezt megelőzően csak az egyházi források állnak rendelkezésre.
A kutatás megkezdéséhez szükségesek az Ön által a szülőkkel, nagyszülőkkel esetleg dédszülőkkel kapcsolatban ismert legkorábbi adatok. Ezeket a régi keresztlevelekben, születési, házassági, halotti anyakönyvi kivonatokban illetve egyéb, korabeli dokumentumokban lehet megtalálni.
Minden információ érdekes lehet, ezért érdemes alaposan szétnézni a régi iratok között és/vagy informálódni a családban.
Könnyebb a kutatás a mai Magyarország határain belül elhelyezkedő települések esetén, de nem lehetetlen akkor sem, ha a szálak a történelmi Magyarország területére vezetnek.
A családfa feltérképezése és összeállítása az Ön igényei szerint történik. A következőkben a családfa összeállításának három módját mutatom be, melyek közül Ön az elképzelésé-nek legmefelelőbbet választhatja ki.
1. Egyenesági kutatás az apai vagy az anyai ágon:
Ebben az esetben az Ön által ismert legkorábbi felmenőjétől (pl. nagyszülő) kezdődően kutatjuk fel a további generációkat. Egy adott családon haladva keressük meg az édesapát és édesanyát, majd így tovább.
Példa: Ön tudja, hogy ki volt a nagyapa, ő a kiindulási pont. A kutatás során a nagyapa ágán haladva kiderítjük az ő szüleit, azaz a dédapát és a dédanyát, majd a dédapa szüleit, azaz az ükapát és az ükanyát, majd az ükapa szüleit, azaz a szépapát és a szépanyát és így tovább, míg a fellelhető források engedik.
2. Egyenesági kutatás az apai és az anyai ágon:
Szemben az előző kutatási típussal itt két vonalon folyik a kutatás. Ebben az esetben kiindulási pont az Ön édesapja és édesanyja. A kutatás az Ön két nagyapai - azaz az édesapa apjának és az édesanya apjának - ágán folytatódik.
A kutatás során a két nagyapa ágán haladva kutatjuk fel az ő szüleiket, azaz a dédapát és a dédanyát, majd a dédapa szüleit, azaz az ükapát és az ükanyát, majd az ükapa szüleit, azaz a szépapát és a szépanyát és így tovább, míg a fellelhető források engedik.
Eredményképpen az Ön névadó ágáról, és az édesanyja családjának apai ágáról készül el a családfa.
(Természetesen a négy nagyszülői ág kutatása közül Ön bármelyik kettőt szabadon választhatja meg.)
3. Egyenesági kutatás valamennyi ágra vonatkozóan, azaz ősfa kutatás:
Ebben az esetben is Öntől, illetve szüleitől, nagyszüleitől indul a kutatás, amely - szemben az előző két variációval - kiterjed valamennyi ágra, azaz felkutatjuk az Ön valamennyi egyensági felmenőit.
Generációnként a felmenők száma duplázódik, azaz mindenkinek 4 nagyszülője, 8 dédszülője, 16 ükszülője, 32 szépszülője van. A sor természetesen folytatódik tovább.
4. Populáció kutatás:
Ebben az esetben egy adott családot - családnevet - kutatunk, annak valamennyi ágát és oldalágát, azaz azokat a családtagokat akik egy közös őstől származtathatók.
Például a dédpapa valamennyi testvérét, azok gyermekeit, az ükpapa valamennyi testvérét és azok gyermekeit illetve leszármazottait és így tovább.
A kutatás eredményeképpen Ön megismerheti azokat az oldalágakat is, melyek leszármazottaival Ön unokatestvéri kapcsolatban áll.
(Az adatvédelmi törvények miatt ezen kutatás az 1895 előtti évekre vonatkozik, amennyiben annak eredményei alapján Ön szeretné ezt a XX. századra is kiterjeszteni, annak részletes feltételeit a későbbiekben tudjuk csak meghatározni.)
5. Születésnapi csomag:
Amennyiben Ön a családfát ajándéknak szánja, úgy ezen csomagunk megrendelésével lehetőség van még személyesebbé tenni ezt a nem mindennapi ajándékot.
A kutatási dokumentáció mellett, a csomag tartalmazza a megajándékozni kívánt személy - vagy akár az Ön - születésének napján megjelent napilapok címoldalának másolatát, valamint az azon a napon született híres személyiségek ismertetését is.
Bármelyik kutatási típus mellé - ingyenesen - választható.
A bemutatott lehetőségek természetesen ötvözhetőek is, a kutatás az Ön igényeihez és lehetőségeihez alkalmazkodva zajlik le.
A kutatás során is van arra mód, hogy az előzetesen kiválasztott szisztéma módosításra kerüljön.
A kutatás végeztével a fellelt adatok családfába rendezve, egy speciálisan ezt a célt szolgáló program által rajzolt formátumban kerülnek átadásra nyomtatott illetve digitális formában.
Az Ön közvetlen felmenőivel kapcsolatos valamennyi eredeti anyakönyvről másolat készül, melyeket szintén átadok Önnek.
A dokumentáció tartalmazza a kutatott települések XVIII-XIX. századi térképét illetve - ahol a források rendelkezésre állnak - rövid helytörténetét, mivel a település története sok esetben szolgál adalékokkal az ott élt/élő családok történetéhez is.
Amennyiben a szálak a mostani határokon kívülre vezetnek, úgy lehetőség van a kutatás folytatására, melynek ára minden esetben egyedileg kerül kialakításra. Amennyiben a felmenők között találunk nemesi családot is, melyet sikerül egyértelműen azonosítani, úgy lehetőség szerint közlöm a család történetét, címerét mely nem jár plusz költséggel.
Ajánlatkérés