TC


Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság

 
 

Bárdossy Péter

A történelmi Magyarországon két nagy Bárdossy család élt és él napjainkig.

E két család történetének kutatásával 1991 óta foglalkozom.

Az egyik Bárdossy család Vas vármegyéből ered, első okleveles említése a XIV. századból való. A család egyes tagjai évszázadok óta a megye különböző településein tűnnek fel mint kisbirtokosok, illetve viselnek különböző közhivatalnoki tisztséget.
Ez Bárdossy László, miniszterelnök családja, mely joggal használja a "bárdosi" előnevet.

Az elmúlt több mint húsz év kutatása és a modern tudományos módszerek - a genetika - segítségével kiderült, hogy ennek a családnak egyik ága az a Bárdossy család, melyből 1768-ban, Mária-Terézia nemességet és címert adományoz a kassai születésű Bárdosy Jánosnak, mint Szepes vármegyei ülnöknek, valamint lomniczai Horváth-Kissevich Máriától született Antal nevű gyermekének.

Ezen adománnyal a Bárdossyak két ízben is kiérdemelték azt a kegyet, mely Magyarország nemesei közé emelte őket.

Jómagam is a Vas vármegyei család ezen ágából származom.

A másik az a Bárdossy család, amely Erdélyből, Maros-Torda vármegyéből származik és amelyből Bárdossy György (1817-1873) királyi táblabíró is származik, kinek gróf Rhédey Jankával kötött frigyével a család rokonságba került az angol királyi házzal.